Nem is mondok inkább semmit, mert egy hónap, az nagyon sok:/ Sajnálom, de túl vagyok a felvételin, most már gyakrabban jön rééész:)<3 Írjatok megjegyzést, és iratkozzatok fel;)
Rögtön feljebb húztam magamon a takarót - talán Pavlov reflex - és az paplannal fedett ember alakjából próbáltam ki találni, hogy ki a búbánat fekszik mellettem. Körbepillantottam a szobában. Kár volt! Az ütő is megállt bennem, amikor megpillantottam Laura vékony bőrdzsekijét az ajtó előtt ledobva. Ijedten kapkodtam a fejem a vékony pulcsi, és mellettem fekvő valaki között. Mondd, hogy csak párnák, amik emberalakban vannak rakva a takaró alá! - gondoltam. A fejem majd szétrobbant, és ölni tudtam volna egy Advilért, de a kíváncsiság és az izgalom győzött. Óvatosan felemeltem a vékony anyagot, és.....
és elröhögtem magam. Ugyanis Boti feküdt ott. Kicsit megkönnyebbülve, de értetlenül sóhajtottam fel.
- Boti! - szóltam élesen, mire az említett hunyorogva kinyitogatta a szemét. - Mit keresel az ágyamba?
- Nem hogy hálálkodnál. - motyogta álmosan.
- Miért hálálkodnék? - vontam fel a szemöldököm, majd a szekrényemhez sétálva, kivettem egy tiszta pólót, és felvettem azt.
- Nem emlékszel semmire, ugye? - sóhajtott, mire megráztam a fejem.
- Hahj. Kicsit sokat ittál.
- Mennyi az a sok? - érdeklődtem, majd hirtelen még 100 kérdés ötlött fel bennem. - Miért van itt Laura dzsekije? Miért nem volt rajtam póló? Hogy kerültem az ágyamba, és te miért feküdtél az ágyamba? - akadtam ki teljesen.
- Majd mindjá' elmondom. - dörzsölte meg fájdalmasan a halántékát. - Csak keresek egy gyógyszert. - állt fel, és az ajtó felé indult, én pedig utána.
Ami az előszobában fogadott, az rosszabb volt, mint gondoltam. A szobám ajtaja mellett Ya Ou volt, teljesen kiütve. A kanapén Vivi szétcsapzott vörös haját láttam takarók alól kibukanni. A fotelnek dőlve Sziki ült, karjait összefonta maga előtt. Oli párhuzamosan Vivivel, a kanapé mellett feküdt a földön. Valaki már a konyhában csörgött, így mindketten oda vettük az irányt.
- Jó reggelt! - köszöntünk Daninak és Bennynek, akik a kávéfőzővel szenvedtek.
- Te! - fordult rögtön felem szúrós szemekkel Benny - Soha nem megyek veled többet bulizni. - röhögte el magát.
- Miért? - ijedtem meg.
- Elepesztő vagy. - rázta a fejet.
- Tényleg borzalmas volt. - helyeselt Boti is.
- Micsoda?! - akadtam ki. - Mondjátok már el, hogy mit történt tegnap!
- Mi történt ma. - javított ki Dani. Miközben töltött mind a négyünknek kávét.
- Valaki mondjon már valamit!
- Oké. - egyezett bele Dani. - Az elejétől? - kérdezte, mire bólintottam. - Először is nagyon berúgtál. Akármikor Boti próbált csajozni, te odamentél és ráordítottál, hogy miért csal meg téged. Aztán levetted a pólód, és az asztalon táncoltál, miközben hangosan énekelted a világ legcikibb dalát.
- Gangnam style? - kérdeztem félve, megrökönyödve az előbb hallottaktól.
- Ice ice baby. - röhögött fel Dani. - Aztán gondoltuk ideje hazamenni, mert mindenkit végigöleltél.
- Ezt most nem mondod komolyan! - kerekedett ki a szemem döbbeneten. soha nem csináltam még ilyesmit...
- Nem. - röhögött össze a többiekkel - Ez nem történt meg. - tört ki belőlük a röhögés.
- Ajj, akkor mi történt tegnap? - sóhajtottam elkeseredetten, egy kicsit mérges voltam, amiért átvertek.
- Szóval. - kezdte most Benny. - Mindenáron Laurával akartál......khm. Bemenni a szobádba, és szerintem érted. - mondta, mire kérdőn néztem rá.
- He?
- Te jó ég. - dörzsölte a halántékát. - Le akartad fektetni.
- Én?
- Tudtommal más Maykee nincs. - mosolyodott el - Emellett alig bírtunk titeket egymástól távol tartani. Ezért külön kocsival hoztunk titeket, és bár Laura nem is ivott, tetszett neki a helyzet. Mikor hazaértünk, ordítozni kezdtél Larával, hogy miért hagyott itt, pedig te meg midig szereted, de soha többet nem akarod látni. És meg mondtál valamit, amitől végleg kiborult...
- Mit? - kérdeztem a tenyerembe temetve az arcom.
- Azt hogy legalább ezen az éjszakán kárpótolja az elmaradt hónapokat. - hajtotta le a fejét nevetve Benny, és utána a másik kettő fiú is elkezdett röhögni. Aztán a nevetéstől érthetetlen félmondatokat mondtak egymásnak, ezert még jobban rákezdtek. "Emlékeztek,amikor Maykee", "És amikor a pultnál" - körülbelül ilyesmik hangoztak el, de mar a könnyük is folyt.
Úgyhogy reménytelenül felsóhajtva tekintettem magam mögé, ahol a röhögésük hatására a többiek kezdtek ébredezni.
Magamban két dolgot határoztam el..
Az első, hogy kiderítem mi történt Vivivel es Olival, mert nagyon furcsák. A második, hogy megkeresem Lorát, elsősorban bocsánatkéréssel, plusz itt van a dzsekije is.
Így miután mindenki felkelt, és ittam 2 liter kávét, végre összeszedtem magam, és az éppen Olival es Danival reggeliző Vivihez cammogtam.
- Hol lakik Lora?
- Neked nem mondom meg. - mondtam durcásan rám se tekintve.
- Beszélni szeretnék vele. - próbálkoztam újra.
- De ő nem szeretne. - kanalazott bele a müzlijébe.
- Aj, Vivi, nem mar! Nálam van dzsekije és különben is bocsánatot szeretnek kerni.
- Hívd fel. - jött az egyszerű válasz.
- Nincs meg a száma.
- Akkor így jártál. - rántott vállat, mire kikerekedett szemekkel néztem Danira.
- Lehet hogy meg kéne adnod. - vetette fel Dani, mire hálásan néztem rá.
- Ja, tényleg. - döbbent rá a vörös csajszi. - Akkor megadom.
Nem először konstatáltam, hogy Vivi nem egy okos lány, szerintem a vörös hajfesték beszivárgott az agyáig, de ettől függetlenül imádni való, és aranyos.
Amikor megszereztem a telefonszámot, nyomban rácsörögtem. És bár nem vette fel - valahogy sejtettem- az IPhone gyártóinak hála letudtam nyomozni a lakcímet, és reméltem, hogy a minitérképen ki tudtam jól venni a házszámot.
Mar majdnem elfelejtettem, de végülis felkaptam Lora dzsekijét, és elviharzottam a lakásból.
Szerencsére tömegközlekedéssel 45 perc alatt ott voltam, így alig volt időm átgondolni, hogy mit fogok mondani neki, de ez csak akkor jutott eszembe, amikor mar becsöngettem. Fél pillanatig elgondolkoztam, hogy elfussak-e, de az ajtó kinyílt, és Laura álmos, nyúzott, másnapos tekintetével találtam szembe magam. Meg így is elfelejtettem levegőt venni, mert egyszerien gyönyörű volt. A dühös, kissé kíváncsi nézését leszámítva.
- Beengedsz? - próbálkoztam esetlenül.
- Nem tudom. - fonta össze a karjait, és az ajtófélfának dőlt.
- Öhm...visszahoztam a dzsekid. - nyújtottam át a ruhadarabot.
- Kösz. - vette ki a kezemből, és beakarta csapni az ajtót, de odatettem a lábam, és beviharzottam.
- Beszélni szeretnék veled. - jelentettem ki a szembetűnő tényt.
- Menj ki a hazámból. - emelte fel a hangját.
- Nem, amíg nem hallgatsz végig. - fontam össze a karjaim.
- 2 perced van.
- Uh, oké. Azzal kezdenem, hogy te se vagy szent. Képzeld bele magad az én helyzetemben, és azt hittem, hogy azért jöttél vissza, mert láttál az X-faktorban. Meg most is így hiszem, haragszok rád..- magyaráztam gyorsan, hogy időkereten belül maradjak, de közbevágott.
- Most te kérsz bocsánatot, vagy azt várod, hogy én tegyem meg?
- Én kérek, de elmondom az előzményeket. Szóval attól, hogy most azt mondom sajnálom, még nagyon haragszok rád, és soha többet nem állok veled szóba, és ezek után sem fogok. Szóval sajnálom. - fejeztem be, és azt hittem elájulok, amint felfogtam, hogy mit tett a monológom után.
Ajkait az enyémekre helyezte, meglepetésemben semmit nem tettem, míg o finoman csókolt. Én még mindig lefagyva álltam ott, vegyes érzelmekkel, amikor mosolyogva eltolt magától, majd kitessékelt házból. Pár percig csak meredtem magam elé, nem tudtam, hogy most mi legyen. Vegülis arra jutottam, hogy mivel 15:30 volt, beülök egy kávézóba és elgondolkodok a dolgokon.
Közel találtam egyet, és miután egy csinos pincérnőtől megkaptam amit kertem, magamba nézve összegeztem a dolgokat.
Körülbelül ötkor jöttem ki onnan, teljesen felfrissülve. Arra jutottam, hogy ez Lorától búcsúcsok volt, de többet nem beszelek vele. Hogy ezt nyomatékosítsam, a reggel Vivitől elkért telefonszámát ki is töröltem. Így újult erővel - egy séta után a parkba - indultam el a buszmegállóhoz fél nyolc fele. A buszra várva jöttem rá, hogy tulajdonkép az egész napot elmászkáltam, és a fiúk még csak nem is kerestek. Furcsa.
3-an vártunk a buszra, amikor egy csaj állt meg mellettem, beállva várakozóként. Lopva rápillantottam, nem lehetett több nálam. A táblához sétált, hogy megnézze mikor jön a busz, amikor egy fekete, zenétől hangos kocsi megállt mellette, és négy - nem túl kulturált - pasi ült benne.
- Hé, Szivi, elvigyünk? - röhögtek, a lány pedig rájuk se nézve válaszolt.
- Nem.
- Ne már, szállj be, nem fogod megbánni. - villantotta meg a foghíjas mosolyát az egyik 40'-es pasi.
Itt kicsit megijedtem, már kész voltam odamenni, de a lány megoldotta magától is...
- Nem fogod fel a csöppnyi agyaddal, hogy nem szállok be. Húzz már innen! - emelte fel a hangját, és csodák csodájára megtették amit "kért".
Itt is vagyook:) Jó olvasást!;) Ui.: köszönöm a "segédírásnak" nem nevezhető hülyéskedést drága osztálytársamnak, Norbinak!:"D Tuti, azt hallgatnám majd napokig, hogy miért nem említettem meg:D
Laura állt ott, a volt barátnőm, és az ő barátnője, ha jól emlékszem Vivi. Laurának fekete áll alá érő, fokozatosan levágott haja volt, amit úgy szerettem. Világoskék szemeit fekete tussal húzta ki, ami tökéletessé tette az arcát. A mosolya gyönyörű volt, kontrasztot alkotott a fekete hajával. Mindig ízlésesen öltözködött, ahogy most is. Fekete női ing volt rajta, ami egy vékony aranyövvel húzott össze a derekánál. Világoskék csőfarmere egy sötét topánkával zárult.
Sajnos még mindig csodálattal néztem végig rajta, de közös múltunknak köszönhetően szomorú tekintettel meredtem a szemébe.
Észre se vettem eközben, hogy Dani boldogan öleli Vivit. Köztük sose volt több, mint barátság, de az nagyon. A vörös hajú csajjal (mert hogy Vivinek tépett vörös haja van) imádták egymást, mindig mindent megbeszéltek, minden titkukat megosztották egymással, így számunkra alapvető volt, hogy összejönnek, de ez hónapok után se történt meg. Mi Laurával hónapokig voltunk együtt, körülbelül fél éve szakított velem, hát borzasztó volt. Nem csak a szakítás volt rossz, hanem az is ami utána jött. Nekem hetekig tartó depresszió, neki pedig nem volt a facebookon "egyedülállóra" átállításnál több. De 20 perc elteltével újra együtt volt egy sráccal, de még milyen nevű sráccal! Mint később kiderült, nem csak utánam jöttek össze, hanem vele csalt meg, Jóskával. Mert ez volt a neve annak a srácnak. (Most nem azért, de mennyivel jobb a Maykee, mint a Jóska (?) Senkit nem kínoznék ilyen névvel...) De ahogy Laurával megszakítottam a kapcsolatot, úgy Dani se beszélt többet Vivivel. Mindketten játszották a jó barátot, és kiálltak mellettünk azzal, hogy nem beszéltek egymással. Néztem, ahogy szorosan ölelik egymást, és rájöttem, hogy mondani kellett volna Daninak, hogy tartsák a kapcsolatot. De nem tartották, az önzőségünk miatt. Mondjuk valahol mélyen meg lehetett érteni engem is, mivel akkor szakítottak velem "elhidegülés" okán, miközben megcsaltak.
És ott állt előttem. Elvem szerint undorodom kellett volna tőle, ahogy a várakozóan mosolygott rám, de valahol nagyon mélyen örültem, hogy ott van. Talán még mindig.....szeretem. De nem lehet! Biztos csak eszembe jutottak a régi érzelmek.
- Szia. - vigyorodott el, és hozzám hajolt puszit adni, de elhajoltam.
- Jóska gyereket hol hagytad? - kérdeztem lazán a szemébe nézve.
Ekkor már nem csak a Bytheway, hanem Daniék is minket néztek. Az előbbiek nem tudtak semmiről, de a pillanat kínosságát ők is érezték, így zavarodottan álltak az egyik lábukról a másikra.
- Beszélni akarok veled. - mondta, szinte könyörgően.
- Írj egy emailt, talán elolvasom.
Láthatólag megbántottam, de nem érdekelt, hisz ő is megbántott.
- Figyelj. - túrt bele a hajába, és hirtelen késztetést éreztem arra, hogy megöleljem, és újra beszívjam bódító parfümjének illatát. De ennek az érzésnek egy külső jelét se mutattam. Legalábbis igyekeztem nem mutatni...
- Mennünk kell. - biccentettem a fiúk felé. - Örültem a találkozásnak. - jegyeztem meg gúnyosan búcsúzóul, majd sarkon fordulva a parkoló felé igyekeztem, Ya Ou kocsijához.
Még hallottam, hogy valami bocsánatkérés féleséget motyog, de nem érdekelt. Fájt.
A fiúk rögtön mögöttem voltak, de a Benny és Ya Ou kocsijáig csöndben voltunk, viszont az autóhoz érve én törtem meg ezt a némaságot.
- Kinyitod? - intettem a fejemmel a kocsi felé Ya Ounak.
- Először mondd el, hogy mi volt ez! - utalt az előző szitura.
- Laura a volt barátnőm, de megcsalt. És most itt van. - mondtam unottan, mire fojtottan kuncogni kezdtek.
- Mi olyan vicces? - sóhajtottam.
- Öhm. Jóskával csalt meg? - amint Olivér kimondta a nevet, mindenki hangosan nevetni kezdett, még én elmosolyodtam halványan, majd bólintottam. Két felé váltunk, a fél csapat Benny kocsijával ment. Viszont még 5 autón keresztül is hallottam a Jóska névre érkező poénokat. Jó érzés volt, hogy - ha ilyen gyerekes szinten is de - mellettem állnak.
Először a Corvinra mentünk vissza. Dani mögöttem ült, de egyszer csak a két ülés között előrehajolva megszólalt.
- Vivi újra megadta a számát, és mondtam neki, hogy jöjjön velünk, remélem nem baj.
- Nem. - mondta Ya Ou.
- De! - vágtam rá, mire kérdőn néztek rám. - Mármint. Laura is vele fog jönni. - sóhajtottam.
- Majd írok neki, hogy egyedül jöjjön. - vette elő a telefonját, mire bólintottam.
***
Ki gondolta volna, hogy egy bólintással nem tudom magam mögött a dolgokat?! Hát én! Éreztem, hogy ennek a Laurás dolognak még nincs vége. De ez csak este bizonyosodott be. Miután mindenki elkészült magával, elmentünk két kocsival ( úgy terveztük, hogy Boti és Sziki nem iszik, de ebből nem lett semmi). Ám a klub bejáratánál nem csak Vivi, hanem -ahogy sejtettem- Laura is ott állt. Fekete miniruha volt rajta, körülbelül a combja közepéig ért. Ahogy megláttam, nyomban megálltam, és hátrálni kezdtem
- Ne csináld már. - mondta Oli, miközben izgatottan szemezgetett a már most zenétől hangos klubbal.
- Minek megyünk ide? Nektek úgy is van barátnőtök itt meg csak csajozni jó.
- Nekem nincs.- mondta Oli, mire döbbebten néztem rá.
- Nincs?
- A-a. De most gyere. Ez csak egy hülye indok. - fogta meg a karom, de még mindig nem fogtam fel, hogy nincs barátnője. Hisz olyan cukik voltak együtt, a rajongók se ítélték el a csajt, akkor miért szakítottak? Magamban elhatároztam, hogy erről még kifaggatom az - engem rángató- Olit. Nagy gondolataim között odaértünk a lányokhoz. Vivi bánakozó arccal pillantott rám, mire nagyot sóhajtottam. Jó, lehet hogy nem tehet róla...
- Szia. - ugrott elém egy széles mosollyal Lora. Na, már automatikusan becézem! Nagyon jó! Akkor hívtam így, amikor jártunk...
- Szia. - mondtam unottan, aztán rögtön a fiúk felé fordultam. Vivi odasomfordált Dani mellé, akinek a keze rögtön Vivi dereka köré fonódott. Bárki bármit gondoljon, köztük kizárólag barátság van!
- Megyünk? - intett Benny a bejárat felé, mire mindannyian hevesen bólogattunk.
- Segítsek? - kérdezte halkan Boti tőlem, amikor befele indultunk. Nem értettem, hogy mire gondolt, így nem is válaszoltam. De rögtön folytatta, csak most már a zaj miatt, meg hogy a körülöttünk levők is hallják, majdnemhogy kiabálva,. - Lilit miért nem hívtad?
Oldalra nézve láttam, hogy Lora.....ajj, vagyis Laura felkapja a fejét és érdeklődve pillantgat felénk. Innentől nem érdekelt, hogy melyik Liliről volt szó, rögtön belementem a játékba.
- Próbálnia kell. Pedig hívtam volna, tökre jófej. - mondtam hangosan, mert ekkor értünk be a klubba. Boti elégedetten nézett rám, amikor Laura (nem Lora! Nem és nem!) megrökönyödve, sértődötten ráncigálta az emberek tömkelegébe Vivit magával. Egy kis lelkiismeret furdalásom volt, de ahelyett, hogy ezért emésszem magam, inkább követtem a fiúkat egy boxba.
A hely maga ki volt világítva, de mindenhol. Velünk szemben egy neoncsövekkel teli DJ pult állt, mögötte pedig egy tőlünk alig idősebb srác mixelte a zenéket. Mellettünk egy hosszú bárpult volt, mögötte pedig srácok keverték a koktélokat. Tekintve a későbbiekre, jól jött, hogy ilyen közel volt ez a pult. Ya Ou rögtön hozott mindannyiunknak koktélt.
- Ez mi?! - meredtem röhögve a színes, jeges löttyre.
- Nem tudom. - nevetett, majd meg is itta egyszerre. Vállat rántva kortyoltam bele, majd a kissé savanykás íz miatt, egy pillanatra egy fintorodtam.
De a többiek unszolását, és példáját követve én is egyszerre ittam meg.
- Vivi hol van? - tekintett körbe Dani.
- Valahol Laurával.- röhögött Boti, majd felállt. - Megyek piáért.
- Jövök én is. - állt fel Ya Ou.
Amíg a két srác a pultnál ácsorgott (miközben Boti "nem feltűnően" nézte a mellette táncoló lányok fenekét), addig Dani is elindult Vivi felkeresésére. Így négyen maradtunk.
Erre még emlékszem. Még arra is, hogy különböző poharakból ittam, ki tudja micsodát, és talán táncoltam is. De innentől minden teljes homály.
*** Másnap
Ahogy az is, hogy reggel miért a saját ágyamba ébredtem, és miért póló nélkül? Több száz kérdés fogalmazódott meg bennem, de a legnagyobb problémára csak akkor jöttem rá, amikor nyújtózkodtam, és a kezem beleakadt egy mellettem fekvő valakibe.....
Helo:) Nem szokásom, de most megszeretném hirdetni az oldalam, aminek Marcinak a főszereplője: https://www.facebook.com/ittvanmarci?fref=ts
Jó olvasást!:)
Meg sem kérdezték, hogy miért kapták, hisz tudták. Ennek ellenére továbbra is fagyos volt köztük a hangulat. Ez más volt, mint az eddigi vitáink. Itt egy nőről volt szó. Ilyen még nem volt. Tudtam, hogy Botinál ez csak egy fellángolás, sokszor volt már ilyen. Neki mindig az kell, aki másnak kell,akkor is, ha éppen Dani is az az ember. De ez nem túl jó a bandának sem. Sem Dani hős szerelmes alakítása, sem Boti birtoklási vágya. És hát engem se boldogít...
A folyosón sétáltunk, mivel telefonon megtudakoltam Olitól, hogy a Bytheway az èpületben próbál. Hát erre segítség nélkül is rájöttünk volna, mert már azt ajtón kívülről hallottuk őket, akkora zajt csaptak.
És a kép is érdekes volt, ami fogadott. Benny szintetizátoron játszotta a Skyfallt -legalábbis úgy hallottam, erre Oli kalinkát -orosz népi tánc- táncolt, ami a parkettának köszönhetően hatalmas visszhangot keltett. Sziki ezt vette fel a telefonjával, és mellé még csapkodott is, mert annyira nevetett, Ya Ou pedig valami rock zenét hallgatva, ütemesen rángatta a fejét.
- Hol van Szikora? - ordítottam túl a zenét nevetve, mert Boti beült Benny mellé zongorázni, de tőle csak össze-vissza csapkodás jutott, Dani pedig Ya Ou mellé beállva elkezdett headbangelni. Mondjuk a hajának köszönhetően nagyon jól állt neki.
- Kiment az énektanárral egyeztetni. - szűrtem Sziki szavaiból, mert közben - nem leszek kedves - úgy röhögött, mint egy retardált fóka.
- És szerintetek mit fog szólni, ha ezt látja? - kérdeztem újra nevetve.
- Nyugi már, apa! - intett le Ya Ou, mire vállatrántva előszedtem a telefonom. Kimentem a folyosóra, bekapcsoltam a kamerát rajta, és magam felé fordítottam.
- Hello, wayerek és coolerek. Vagyis woolerek. - mosolyogtam. - Először is szeretném megköszönni, hogy ennyien mellettünk álltok, nagyon jólesik. Nézzétek ma a Fókuszt, mert benne leszünk. - kacsintottam nevetve. - És most megmutatnám, hogy mit csinálunk, amikor nincs itt Robi apánk. - jelentettem be, mire bentről valami hatalmas sikítás hallatszott. - Erről beszéltem. - néztem újra a kamerába, majd visszafordítottam, így látni lehetett, ahogy kinyitom az ajtót.
Hát a helyzet rosszabb volt, mint amikor 1 perce kimentem, és már elgondolkoztam azon, hogy mit szólnak majd a szerkesztők, ha ezt felrakom facebookra.
Most már mindenki fulladozva nevetett, miközben a valami remixre ugrálva kalinkát táncoltak, de most már mellé zorbával is (görög tánc) próbálkoztak. Sziki a földön feküdt, de már a könnye is folyt a röhögéstől. Dani és Ya Ou pogóztak (?), Benny és Boti "táncoltak", Oli úr pedig énekelt, I will always love you-t magyarosítva.
- Jézusom. Ti mit csináltok? - kérdezte megrökönyödve valaki. A hangjából egyből felismertük, és mindannyian odakaptuk a fejünket, ahogy én is oda irányítottam a kamerát, Ya Ou pedig gyorsan lekapcsolta a zenét. Robi úr állt az ajtóban, de nem volt dühös az arca, inkáb ezt a "hahj, megőrítetek!" tekintet. Magam felé fordítottam a kamerát.
- Khm. - vakartam meg a tarkómat. - Majd még jelentkezünk. Ha ezt a fejmosást túléljük. - kapcsoltam ki.
- Maxium negyed órára hagytalak itt titeket. - döbbent meg Szikora.
- 17 perce. Azt mondtad 5 percre mész el, így a 6. percben unatkozni kezdtünk. - csinált Oli úgy, mintha megsértődött volna, de csak fél füllel figyeltem, mert közben feltöltöttem a videót facebookra.
- Csapat gyerek. - ingatta a fejét, majd 3-unk felé fordult. - Hogy vagytok?
Egyszeru kérdés lett volna, de mindhárman mást mondtunk teljesen egyszerre. Én azt, hogy jól, Boti azt, hogy nem jól, Dani pedig azt, hogy rosszul. Sokatlátott mentorapánk csak egy sokatmondó nezéssel meredt ránk, mert tudta, hogy én válaszom sem volt őszinte. Nem akartam, hogy bárkit is beavassanak a vitájukba, mert úgysem tart tovább a mai napnál. Végül másra terelődött a téma, így sokat beszélgettünk a versenyről, a többi énekesről, a Fókuszról, és Robi is mesélt régebbi sztorikat a karrierjéből. Bár már nem vagyunk a versenyben, mégis ezt az 1-2 órát csapatépítő tréningnek vettem, hisz mind nagyon jól éreztük magunkat, bár bennünk volt egy kis lelkiismeretfurdalás, hogy gyakorolniuk kéne szombatra. Ennek ellenére nem vetettünk véget az időhúzásnak. Vagyis igen, de csak pár óra elteltével, amikor már kezdett sötétedni odakint.
- Na, ByTheWay ma jól nem csináltunk semmit, ez nem fordulhat elő mégegyszer. - jegyezte meg szigorúan mentorunk.
- Még van idő. - nézett az órára Sziki, ami 17:40-et mutatott.
- Van egy másik csapatom is, és nem akarok éjfélig itt lenni. - mondta nevetve.
- Akkor megyünk. - állt fel Ya Ou, és őt követtük mi is.
- Maykee, ti még maradnátok egy picit? - kérdezte Robi, így megvártuk, amíg kimegy a négy fiú, de Benny visszakiáltott, hogy kint megvárnak.
- Szóval, lassanként meg van az első dalotok. - mondta, mire mindhárman kikerekedett szemekkel néztünk rá. - Mondtam, hogy segíteni foglak titeket.
- De nem gondoltuk, hogy már... - nevettem el magam hitetelenül, tényleg nehéz volt felfogni.
- De igen. Ma hétfő van, úgyhogy egy hét múlva várlak titeket a stúdióba egyeztetni. - jelentette be, majd lediktálta a címet, amit a telefonom jegyzetébe írtam le. Éljen a 21. század és az IPhone!
- Rendben. Köszönjük. - bólogatott hevesen Dani.
- Ne nekem. AFC Tomi írta. Na, de menjetek. - mosolygott, az ajtó felé.biccentve.
Elköszöntünk tőle, majd mintha semmi sem történt volna, kisétáltunk a szobából.
- Hé. - fordult felénk Oli, amint meglátott minket. - Azt beszéltük épp a fiúkkal, hogy elmehetnénk bulizni. Nem jöttök?
- De. - vágta rá Boti.
- Mehetünk. - rántott vállat Dani is, aminek örültem, mert akkor simulnak a dolgok közöttük. Viszont nekem semmi kedvem nem volt bulizni. Álmos voltam, a szemem előtt a hívogató ágyam lebegett, ami pont ellentéte a hangos, izzadt fiataloktól büdös, alkoholszagú bulizásnak....Te jó ég, úgy beszélek, mint egy 40 éves!
- Ki nem hagyom! - egyeztem bele én is.
- És akkor talán ti is becsajozhattok. - vihogott Benny Olival.
- Nekem már van. - válaszolt egyszerre Dani és Boti, aztán élesen egymásra néztek.
- Ó, női ügyek? - húzogatta a szemöldökét Ya Ou.
- Igen, Ya Ou, biztos megjött nekik. - mondta teljesen komolyan arccal Oli úr, mire mindannyian elröhögtük magunkat.
- Na, menjünk. - indultam a kijárat felé, ők pedig követtek.
Ám ott egy "kisebb" akadályba ütköztünk, pontosabban akadályokba...
Szinte egész nap lustálkodtunk. Pontosabban Botival próbáltunk pihenni, de Dani egyfolytában Zitáról beszélt. Délután a fejünket fogtuk, és akkor telt be a pohár, amikor 1637. alkalommal ment le a "boltba".
- Állj! - fogta meg Dani karját Boti, mert már megint vette fel a pulcsiját. - Azzal, hogy rohangálsz, hogy hátha összefutsz vele, nem érsz el semmit.
- Egyetértek. - jegyeztem meg, de a szemem le nem vettem a telefonomról, ahol éppen askon válaszolgattam a rajongóknak. Botinak ekkor megcsörrent a telefonja, tehát kivonult a konyhába. Dani dudorászva ült le mellém, majd a vállával meglökött.
- Mi a helyzet, haver? - kérdezte.
- Semmi. - utánoztam mozdulatát, halkan nevetve.
- Szar helyzet ez. Azt hittem, hogy majd 3.-nak vagy 4.-nek esünk ki.
- Hát igen. - mosolyodtam el keserédesen.
- Hajh. - sóhajtott fel.
- Hé! - mondtam halkan, mint ellenvetést. - Itt még nincs vége. - mutattam a laptopomra, ahol 5 másodpercenként jött egy új kérés askon, a másik oldalon pedig a facebook pörgött. - Lesz egy dalunk, és minden megy tovább.
- Jaja. - meredt maga elé, úgy láttam, hogy nem nagyon sikerült felvidítani.
- Na, öltözni! - ugrott be (!!!) a nappaliba Boti, mire kérdőn néztünk rá. - Lurdy házba, Fókusszal forgatni.- vigyorodott el.
Danit pár percig kellett győzködni, hogy lemondjon a Zitával való "véletenszerű" találkozásról.
De nem sokáig szomorkodott, mivel lefelé menet ismét belebotlottunk a szőke lányba.
- Oh, hello. - vigyorodott el, miközben végignézett hármunkon, de Botin megakadt a szeme. -Téged ismerlek. - gondolkozott el.
- Meglehet. - húzta ki magát a srác. A lány egy pillanatra összehúzta a szemét, majd leesett neki.
- Az Idiotside dobosa. - csillant fel a szeme.
- Voltam. - mosolyodott el Boti.
Danira néztem, aki megrökönyödve nézte a vidám párbeszédet.
- Mennünk kéne. - krákogtam, miközben a tekintetemmel próbáltam Botinak Dani felé inteni, hogy miatta nem kéne maradnunk.
- Mi van Maykee, tikkelsz? - kérdezte nevetve Boti.
- Nem. - sziszegtem. - Csak menjünk, mert vár a stáb. - toltam Danit az ajtó felé, de ez rossz ötletnek bizonyult, mert így Zita és Boti kettesben maradtak, és beszélgettek tovább. Így visszasétáltam Botiért, és a karjánál fogva elrángattam onnan. Amint - el sem hiszem - kiértünk az épületből, kezdődött az, amit nagyon nem vártam.
- Jó fej. - jegyezte meg....hát igen. Ezt Boti mondta.
- Ezt hogy állapítottad meg 2 percből? - kérdezte gúnyosan Dani, miközben elindultunk a villamosmegállóhoz.
- Úgy, ahogy te beleszerettél 10 másodperc alatt. - vágta rá Boti.
- Szemét. - sziszegte Dani.
- Vagy te. - jött a sértődött válasz a baloldalamról. Mert igen, én kereszttűzben voltam, de engem inkább csak szórakoztatott.
A plázán haladunk át, és bár kicsit halkabbra vették magukat, még nem hagyták abba a civakodást. Oldalra nézve láttam 4 lányt, akik felénk sietnek egy-egy papírral a kezükben.
- Sziasztok. - értek oda hozzánk egy óvatos mosollyal.
- Hello. - fordultam feléjük, majd a fiúk felé néztem.
- Nem hiszem el, hogy ezt csinálod! - kiabálta fojtottan Dani.
- Nincs rá írva a neved! - válaszolta idegesen Boti.
- Fiúk, köszönni kéne. - meredtem rájuk.
- Csá, Maykee. - intett Boti.
- De mégis hogy képzeled. Hogy egyszer csak eldöntöd, miközben nekem tetszik?! - folytatta Dani az eredeti példát.
Egy erőltetett vigyorral fordultam a lányok felé, majd az egyikőjük kezében levő ásványvizes üvegre mutattam.
- Megkaphatom egy picit? - kérdeztem, mire értetlen tekintettel a kezembe nyomta.
Megfordultam, lecsavartam a kupakot, és nemes egyszerűséggel telibe locsoltam őket. Azonnal abbahagyták, pár pillanatig pislogtak maguk elé, majd döbbenten rám néztek.
- Elég. - mondtam nyugodtan. Nem szoktam beleszólni a dolgaikba, de vannak határok. - Nyugodjatok le! - szóltam rájuk, kimérten, mire lesütötték a szemüket.
Ezután végre erőt vettek magukon, osztottunk pár autogramot és fényképet, meg vettem egy vizet a lánynak, akitől elvettem. 2 villamossal mentünk el a Lurdy-házba, de a fiúk nem szóltak egymáshoz. Így hát én sem szóltam semmit. De a tetőpont az volt, amikor egy rajongó megkért minket, hogy álljunk mindhárman mellé egy fénykép erejéig, és a fiúk nem voltak hajlandóak egy képen lenni, így bedugva a fülhallgatóikat mindketten elsétáltak, én pedig nem győztem bocsánatot kérni. Na, meg kimagyarázkodni, hogy miért nedves mindkettőjük pólója.
A Lurdy-házba, ahogy sejtettem a stáb már ott volt.
- MDC. - jött felénk egy mérges tekintetű férfi, amint beléptünk. - Késtetek.
- Sajnáljuk. - mondtam, pedig igazán nem nekem kellett volna.
- Mindegy. - sóhajtott. - A riporter vagyok. - nyújtott kezet, mi pedig egyesével bemutatkoztunk.
- Szia. Érdekes neved van. Az enyém unalmas, csak Dani. - jegyezte meg az említett, mire mind elröhögtük magunkat, Boti pedig árulóként méregetett, de próbáltam nem törődni vele. Kerestünk egy üres próbatermet, és kényelmesen elhelyezkedtünk.
- Szóval fiúk. - kezdte. - Milyen érzés volt már most kiesni? Mit gondoltatok először, amikor meghallottátok, hogy kiestetek?
- Nem gondoltuk, hogy már most kiesünk, természetesen csalódás volt. Személy szerint én azt éreztem, hogy minél előbb el akarok menni onnan. Nem bírtam volna több időt ott lenni.
- Értem. - mosolygott. - És belefutottatok már néhány rajongóba? Dani?
- Igen. - bólintott. - Amikor reggeliért mentünk le, akkor csak tízzel. És idefele is meg kellett állnunk párszor, de természetesen szívesen tettük.
- Te meg a szívesség. - dünnyögte alig hallhatóan Boti, mire oldalba böktem.
- Úgy látom, hogy egy kis feszültség van köztetek. A verseny miatt?
Mielőtt a két idióta nekikezdett volna elmesélni az igazat, így gyorsan én válaszoltam.
- Igen, eléggé lelombozódtunk emiatt, és ez néha sajnos kisebb vitákba fullad.
- Hát, rendben. - mondta csalódottan a riporter. - Úgy tudom, hogy egyikőtöknek sincs barátnője. Ez most sok rajongó, ahogy ti mondjátok cooler szívét melengeti meg. Esetleg van esélye rajongóknak is, vagy van már kiszemelt?
- Van! - vágta rá egyszerre Boti, és Dani majd gyilkos szemekkel egymásra néztek.
- Khm....persze, hogy van a coolereknek is esélyük. Nem ez lesz a szempont, de ha szereti a zenénket, az már ez plusz dolog. - válaszoltam diplomatikusan, és örültem, hogy középre ültettek, mert a két fiú már tuti ölre ment volna.
- Srácok, minden rendben? - méregetett minket a kamerás.
- Hát persze. - sziszegte Dani.
- Hát, jó. Akkor mondjátok, milyen volt Szikora Robival dolgozni? Lesz még vele közös munkátok?
- Természetesen. - mosolyodtam el, de nehéz volt mert a fiúk a hátam mögött boxolták oldalba egymást. - Nagyon jó volt. Imádtuk.
- És ha jól hallottam Maykee, kaptál tőle egy becenevet, amit nem szeretsz annyira. - célozgatott.
- Ó, igen. - nevettem el magam kínosan. - Málna. Utálom a málnát.
- Dani? Azt mondják, hogy Batánovics Lilivel nagyon összemelegedtetek... - vetette fel a riporter, mire Boti gúnyosan felnevetett.
- Ez nem igaz. Csak barátok vagyunk. - mondta kissé élesen Dani.
- És te Boti? Rólad azt tudtuk meg, hogy örültél, hogy Csobot Adél most már szabad. Ezek szerint neked tetszenek a vörös hajú, hiperaktív lányok?
- Nem. - sziszegte Boti, mert közben Dani nevetett fel gúnyosan, utánozva Botit. - Nem hajszínhez van kötve, csak jófej csaj.
- Értem. Utolsó kérdés. Mit üzentek a rajongóknak?
- Azt, hogy imádjuk őket, és sok mindent nekik köszönhetünk. Hallani fognak még rólunk. - mosolyogtam a kamerába.
- És ennyi. Köszönöm fiúk, mehettek. - biccentett, mi pedig elhatároztuk, hogy mi még 3-an megkeressük a többi csapatot, mert az egyikük elvileg épp próbál Robival. De ahogy kiléptünk az ajtón, a két kezem egyszerre lendült, ezzel tarkón vágva a két idiótát, az elmúlt pár óráért.
